Demonic Love

Avagy, hogyan lesz szerelmes egy angyali Démon.

 

HARMADIK FEJEZET

 

Vajon hova tűnt el megint? Nem értem őt. Észrevettem, hogy elmenekül, s titkol valamit. Napok múlnak el úgy, hogy nem látom. Majdnem minden éjjel vele álmodom. Eleinte remegtem a félelemtől, de ez elmúlt. Inkább már más miatt remegtem. Nem tudom miféle érzések ezek, amik bennem vannak. Ha megláttam összeszorult a gyomrom. 

Egyik napon egyedül maradtam otthon. Anyu elutazott egy üzleti útra. Nem tudtam mit kezdeni magammal. Magányos voltam, Vele akartam lenni.

- Akuma merre vagy? – Hiányzott már, és mondanom kellett valamit, hátha telepatikusan meghallja. Ekkora sületlenséget se gondolhattam már. Nem is csodálkoztam magamon, annyi természetfeletti dolog történt velem. 

Megszólalt a kaputelefon. Kisiettem az előszobába és felvettem.

- Igen?

- Szia. Én vagyok. Beengednél?

- Szia! – Nem tudom mikor voltam ennyire boldog. Akuma volt az. Kinyitottam egy gombnyomásra a lépcsőház bejárati ajtaját és egy percen belül már az ajtónk előtt ált. Beengedtem, és majdnem a nyakába ugrottam, de mégse tettem, hiszen elég furán vette volna ki magát a dolog. A szobámba vettük az irányt, s leültünk az ágyamra.

- Hogy, hogy ide jöttél?

- Nem volt más választásom.

- Ezt hogy érted?

- Nem szeretném részletezni. Annyi a lényeg, hogy már nincs hova mennem.

- Sajnálom. És akkor mihez kezdesz?

- Fogalmam sincs.

- Mondanám azt, hogy maradj itt, de anyu nem tudom, hogy beleegyezne-e, főleg, hogy nem is ismer, nem mintha én olyan jól ismernélek.

- Ez kedves tőled. – Kicsit zavarba hoztam, azt hiszem. Nincs jól. Leszegett fejjel ült mellettem, és erősen szorította az ágy szélét. Kezemet az ő vére tettem, s tekintünk összeért. Mily csodás pillanat. A levegő is más lett. Keze hideg volt puha, s erős. Engedett szorításából és összekulcsolta kezünket. 

Késő estig hol beszélgettünk, hol nevettünk, vagy éppen csendben ültünk. Mikor mindketten álmosak lettünk, egymás mellett elfeküdtünk az ágyon. Megvártam, míg elalszik. Sokáig maradtam ébren. Féltem, hogyha lehunyom a szemem, majd kinyitom, eltűnik, mint legutóbb. Egy idő után és is álomba merültem. Reggel amint felébredtem ő még javában aludt. Elmosolyodtam és csak néztem őt. Ilyenkor nyugodt volt, békés, és felszabadult. Álmaiban csakis az ő világában él. Számára elengedhetetlen ez a szabadság. 

- Jó reggelt. – Lágy hangon üdvözölt.

- Neked is. Azt hittem megint elmész, mire felébredek.

- Nem volt szándékomban. – És mosolygott. El sem hiszem. De ez másfélevolt. Különös érzések kavarodhattak benne is, mint bennem.

- Örülök. – Szám a füleim ért, annyira boldog voltam.

- Mit vigyorogsz?

- Itt vagy…

- Hm? És ennek miért örülsz?

- Talán megtiltod?- kuncogtunk már és párnákat dobtunk egymáshoz. Feledhetetlen egy élmény.

- Nem akarok elmenni. – Eltűrt egy tincset, ami a szemembe lógott. 

- Ne menj… - Csend lett. Az óra kattogását halottam csak, és szívem heves dobbanásait. Mellkasához bújtam volna legszívesebben. Visszafogtam magam, nem tehetek olyat, amit nem szabad, főleg nem ebben a helyzetben.

Hátradőlt és a plafont nézte. Elmerült gondolatai rengetegében. Csak őt, őt, őt és csakis őt néztem. Nem vettem le róla a tekintetem. Egyszer csak felém fordult.

- Ha majd úgy alakul, mindent megtudsz. Még nem mondok el semmit, de egy dolgot tudnod kell. Bízom benned, jobban, mint eddig bárkiben is eddigi életemben, valamint… nem… akarlak… elveszíteni. – Megdöbbentettek és szíven ütöttek szavai. Nem akarom azt, hogy egy benyomás miatt rosszul ítélj meg. Ismerj meg, aztán vess egy hóhér keze alá. Lehet ijesztő, amiket most mondok neked, de ezt a legkomolyabban gondolom. – Azt hittem, hogy feláll és távozik, szerencsére nem így történt. Hátára fordult és behunyta szemeit. 

- Akuma, mond…

- Hm? – rám nézett -

- Öhm.. semmi.. mindegy.

- Mond csak, mit akarsz tudni?

- Úgyse mondanád el. 

- Nem vonom vissza szavam… ha netán…

- Nem, nem arról van szó… hogy is fejezzem ki magam, talán tényleg nem kéne még jobban felkevernem a dolgokat… Így is kuszaság minden.

- Ahogy gondolod, de felfokoztad a kíváncsiságom. Mi nyomja a lelked?

- Mielőtt először láttalak, történt velem egy s más különös dolog. - Nem erre szándékoztam rátérni, de muszáj volt. Lehet nem a legjobb ötlet, de majd csak kiderül, ki ő. Attól függően nem akarom elveszíteni a bizalmát, sem őt. 

- Micsodák…?

- Rémálmok, amikben egy sötét erő féleség játszott főszerepet... Szerinted mi okozhatta?

Elfordította fejét, s csukódtak le szemei. Láttam, hogy rosszul esik neki. Belegázoltam. 

- Nem téged gyanúsítalak, ne hogy azt hidd…

- Hát akkor? – Szikrázott a levegő. Szemeiben dühöt véltem felfedezni. Könnyek csurdogáltak le az arcomon.

- Akuma… én…- Közelebb ültem hozzá, s könnyeimmel küzköttem. Nem nézett rám. Elszegte tekintetét. Elvesztettem volna minden eddigi bizalmát? – ne haragudj… én.. én már nem tudom, mi folyik itt… Félek, félek valamitől, ami nem tudom, hogy micsoda. – akaratlanul is hozzábújtam és ömlöttek rá a könnyeim. Engem figyelt, éreztem. Átkarolt. – Sajnálom… én…

- Sssss… Ne mondj semmit. – Letörölte könnyeimet, mélyen a szemembe nézett. – Nem állsz készen. Ha most így kiakadtál, akkor mi lenne, ha tudnál mindent rólam? Ne válaszolj, tudom mit reagálnál erre.

Sokáig csak némán feküdtünk. Kint tombolt a vihar, az eső kopogását hallgattuk az ablakon.