Ébredezett. Nem mozdultam, a mellkasán feküdtem még mindig. Csukva volt a szemem, úgy tettem, mintha aludnék. Így kicsit könnyebb elrejtenem idegességemet, és zavartságomat. Egyszer csak azt vettem észre, hogy a hajammal játszik. Nem láttam hova néz, de éreztem, hogy tekintete rám szegeződött. Mintha csak mélyen aludnék, álmodnák kicsit mozgolódtam, kezem hol lejjebb, hol feljebb csúsztattam felsőtestén. Éreztem, hogy szaporábban veszi a levegőt. Szívéhez ért kezem, minden porcikámat áthatotta szíve egyre gyorsabb dobbanása. Kopogást halottam. Nem nyitottam ki szemem. Anyám halkan benézett. Látta, hogy alszom (persze, csak tettettem…), és csak mosolygott. Akuma rá nézett, nem szólt semmit. 

- Örülök nektek. – Suttogva mondta neki, s kiment. Kinyújtózkodtam, s „felébredtem”. Tekintetem az övére tévedt. Mintha megállt volna az idő. Végig simogatta az arcom, majd beletúrt a hajamba. Szőke tincseim a karjára omlott. 

- Mindvégig ébren voltam… - halkan a fülébe súgtam.

- Tudom… - lágy mosolyával rabul ejtett.

- Nem úgy tűnik, hogy olyan nagy zavarban lennél…

- De rajtad meg látszik.

- Ez most komoly…? – felnevetett halkan a reakciómat látván. 

- Nem, tényleg nem. Hm. Színésznek is elmehetnél. Öhm…

- Hm?

- Miért van az, hogyha velem vagy, a mellkasom összeszorul, a szívem kalimpál, s nehezebben veszek levegőt..?

- Még sose éreztél ilyet?

- Még nem.. Mi ez az érzés..? Mit jelent? Te mit érzel?

- Hát… ugyan ezt… Sejtem, hogy ez mi… Nem, nem, nem… nem szabadna ezt éreznünk…

- Ugyan miért?

- Mert… ahj… Jártam már úgy, hogy túl korán lettem szerelmes és a végén pórul jártam..

- Szerelmes..? Ezt annak hívják?

- Hogy? várjunk csak… Nem tudod mi az a szerelem.. az, hogy lehet…?

- Mert… hallod, nem tudom. Sose tekintettem úgy lányra, mint egy párra, egy társra. 

- Nem értelek... Akkor most…?

- Te valahogy más vagy. 

- akkor most… - nem tudtam mit mondani. Leszegtem tekintetem, lefeküdtem mellé, szorosan hozzábújtam, s egyik karommal átöleltem. Nem szóltunk egymáshoz. Így feküdtünk jó hosszú ideig, tán egész délelőtt. Teltek, múltak a percek, órák. Egyikünk se szólalt meg, nem is volt rá szükség. Tudtuk, hogy érez a másik, nem kellettek hozzá mézes mázos szavak. Az eső kopogása, az óra kattogása, a szívünk dobbanása hallatszott csak. 

Napok teltek el úgy, hogy ölelkezve aludtunk el. Egyéb nem történt. Barátság, vagy szerelem? A kettő között. Addig nem akartam többet, míg ki nem derül ki ő. Semmit nem tudtam róla. Szerinte még korai lenne lerántani a leplet. Túl sok sötétséget találnék, megijednék tőle, és elveszíthetnénk egymást. Megértem. Fél. Se ő, sem én nem tud meglenni a másik nélkül. Amikor suliban vagyok, mellette akarok lenni. Anyu túlbonyolítja a helyzetet. Ő már úgy tekint ránk, mint egy turbékoló párra. Pedig nem vagyunk azok, bánatomra. Én ugyanis szeretem őt. Mit érez ő, mit? Nem mondta ki, ahogyan én sem. Anyu viszont jól látja a helyzetet. Poénosra fogja, mert így akar nekünk jót. Ezáltal könnyebbé teszi kettőnk dolgát. Már nem vagyok gyerek, akit dühít, ha a szülei beleavatkoznak a magánszférába. Ez nem ilyen helyzet. Örülök, hogy próbálja egyengetni utunkat. 

Egyik nap különös dolog történt. Akuma elment. Kerestem mindenfele. Mivel telefonja nincs, felhívni nem tudtam. Aggódtam. Hova tűnhetett? Már jó egy hónapja annak, hogy nálunk van. Anya megszerette, és befogadta szerény kis családunkba. Apám sajnos már nem él. 10 éves voltam, mikor letávozott tőlünk. Örülne, ha látná, hogy van mellettem valaki, még ha nem is úgy, ahogy valójában szeretném. Mit akar nekem elmondani, amire szerinte nem állok készen? Fura mód, lebetegedtem. Akuma távozása mély lelki sérülést okozott, és ez hatott a szervezetemre is. Nem örültem neki. Suliba nem mehettem, igazolást szerencsére adtak, el is fogadták. Amíg az ágyat nyomtam, Akumára gondoltam, ki másra. Állapotom egyre csak romlott. az orvos sem tudott pontos választ adni arra kérdésemre, hogy mi bajom van. Köze lenne Akuma titkaihoz és a rémálmaimhoz, ugyanis mióta beteg vagyok újra előjöttek. Ez az árny nem fedte fel alakját. Titokzatos ő is. Félek, mi van, ha az árny Akuma? Belegondolni is rettenetes. Logikus, de nem reális. Nálam semmi sem az, főleg amióta belépett ő az életembe.